Haver, nem értem az Életet…az oké, hogy sokszor nem igazságos, de annyi igazságtalanság, furcsasággal lehet találkozni. Kíváncsi vagyok a Te mit gondolsz majd, na mondom hogy volt.

Szerdán, munka után volt egy kis kedvem nézelődni erre-arra, igazából semmi céllal, csak elütni az időt, sétálni, megnézni lehete valami jóságot kapni, jóárasítva. Nem tudom, Te hogy vagy vele, de én igyekszem felmérni, hol, mennyiért kapható az, amit szeretnék megvenni, csakúgy azért nem veszem meg az első boltban, persze ha kiderül, hogy pont ott van legjobb ár, akkor visszamegyek. Szóval sétálgattam abban az új plázában, hmm, mi is a neve..várj csak, asszem Retro Csarnok…Nem voltál még? Sok ruhabolt, kávézó van benne, ahogy szokott az ilyen helyeken. Bementem az egyik cipőboltba, érdekes volt, mert valami nyitási akcióra számítottam, de ahogy néztem még drágábbak is voltak a csukák, mint máshol normál áron. Van egy kedvenc téli csizmám, amivel már régóta szemezgetek, de eddig mindenhol drágán láttam csak, bíztam benne, hogy majd így tavasszal jobb lesz a helyzet, de semmi. Viszont ekkor találkoztam ezzel a nővel. Elég király cuccokban volt, semmi hivalkodó, de olyan ruhákban, amiről akkor is meglátod, hogy ízlésesek, jól választotta össze a viselője. Az egyik sarokban ült, körülötte vagy tíz pár cipő, de nem viccelek…félcipő, csizma, alkalmi. Ott ült és csak nézte őket. Érdekes látványt volt és nem látszódott mit is szeretne. Nem akartam túl feltűnően nézni, így én is levettem egy cipőt a polcról és leültem „próbálni”; egy olyan helyre, ahonnan jól láthatom a nőt. Még egy jó darabig nem történt semmi, már kezdtem izgulni, mikor fog odalépni egy dolgozó, sürgetve, hogy ne üljek olyan sokáig vagy felajánlva nagyon kedves segítségét, de szerencsére nem voltam szem előtt. Tűnődtem, mi lehet a nő fejében, mire várhat, nem tudja melyik típusú lábbeli kell neki, de akkor miért választott ki annyit, miért nem gondolta át előre? Vagy talán Ő is az árakat szemléli, melyik lenne ár/érték alapján a legjobb vétel, és szimplán nem tud dönteni? Sietve érkezett hozzá egy eladó és hozott, mutatott még egy pár cipőt, ez sokkal másabb volt, mint amik már körül vették, egyszerűbb, stílustalanabb. Ahogy felnézett a nő, megláttam, hogy szemei könnyesek, nem olyan egyértelműen, de látszott rajta, hogy pityergett. Talán ennyire imádja a szép cipőket? Vagy esetleg ennyi szép cipőt nézeget, de nincs elég pénze, hogy egyet is megvegyen? Gondoltam már mindenre, de nem tudtam magam meggyőzni egyik ötletemről se. Igazából érdekes kérdés, hogy miért is foglalkoztatott egyáltalán. Ismerem magam, néha-néha szerek csak úgy nézni ki a fejemből, vizslatva mi történik a szemem előtt, apró kis fejezeteket elcsenni ismeretlenek életéből. Sokszor próbáltam kitalálni mi lesz a következő momentum; jobbra indul, balramegy, vár valakire az illető? De ezzel a nővel valahogy más volt. Lehet pusztán a kisugárzása, a jól összeállított ruhája miatt, volt valami, ami vonzotta a tekintete, de nem jöttem rá mi volt az pontosan; mindenesetre, amíg Őt néztem számtalan jelenet lejátszódott benne, mi lesz a következő fejlemény. 2 legvalószínűbbre szűkítettem a dolgot.

1, jelenetet csinál és gyorsan elviharzik, azt a rengetek cipőt meg otthagyja a dolgozókra; az az ötlet volt a fejemben, hogy ez a szórakozása a nőnek: sok terméket kipakoltat aztán tovább áll, ezzel bosszantva az alkalmazottakat.

2, megérkezik a férj/barát/udvarló és a nő kihasználva könnyes szemét ráveszi kedvesét, hogy vegyen meg ezt-azt. A nők legtöbbször elérik a céljaikat, vagy trükkökkel, vagy anélkül. Sok mindentől függ persze, mennyire nehéz dolga lesz: milyen kapcsolatban vannak; hol áll éppen szerelmi hullámvasútjuk, kinek milyen a pillanatnyi kedve, a másikhoz fűződő érzése. Feltételeztem a sírás már egy erősebb trükk lehet.

Ahogy az odds-okon járt az agyam, a távolból mintha emberi hangot véltem volna felfedezni, ami aztán egyre közelebbinek tűnt. Eltelt pár másodperc, mire ráeszméltem, hogy mellettem az egyik eladó kérdezi, hogy jó-e a méret, szeretném-e megvenni a cipőt. Álcám lelepleződött, muszályból felnéztem és kedvesem megráztam a fejem, hogy ez a cipő nem lesz ma az enyém. A hírre, hogy rajtuk marad, az eladó összeszedte a dobozt és tartalmát és ott is hagyott. Tudtam, hogy nem lenne érdemes tovább ott maradnom, gyanús lenne a bolti dolgozóknak és igazából a nő dolgai se érdekeltek már annyira, biztos voltam benne, hogy a 2 elképzelt lehetőség valamelyike fog történni, de hogy mikor, azt már nem akartam se megtippelni, se megvárni. Egy halk, de nagy sóhaj után, éppen indulni akartam, amikor a nő félreérthetetlenül felnézett és a boltba belépő (hasonlóan jól öltözködő) férfit követte, aki egyenesen a nőhöz lépett. Na, akkor marad a 2. verzió; mondtam magamban. Vajon mennyi idő lesz meggyőzni párját? Kicsit még várhatók, úgy voltam vele. Felálltam, hogy a megkezdett mozdulatom ne törjön meg és odaléptem a falhoz, nézni még más cipőket is, de figyelmem a párra irányult. Ahogy feltételeztem, a férfi lehajolt, megölelte a nőt, egy tiszta zsebkendővel megtörölgette szemét, súgott valamit párja fülébe, majd körül-nézett a sok cipőt szemlélte, majd ismételtem beszéltek valamiről. Úgy néztem, hogy nem sikerült a férfit meggyőzni, mert elkezdte összeszedni a cipőket és szépen visszapakolni a dobozaikba. Odasietett 2 eladó is, hogy segítsenek, velük is beszélt a férfi, miközben a nő ismét pityeregni kezdett, ahogy a pakolást nézte. Úgy gondoltam, hogy a férfi hozzám hasonló lehet, jól átgondolja, mit vesz és mennyiért, nem pedig kiad egy rakat pénzt, talán felesleges lábbelikért. Így járt a nő, kicsit drukkoltam a férfinak, nehogy beadja a derekát, ha a nő erőlteti a vásárlást, amire volt esély, mert magához hívta a férfit, ismét beszélgetni. A férfin az látszódott, hogy megértő próbál lenni és igyekezet szavaival megnyugtatni kedvesét. Közelebb hívta az egyik eladót és hárman beszéltek rövid ideig, látszólag egyetértésre jutva.

És tudod mi történt? Hmm? Szerinted 2 pár drága cipőt vettek meg? Hát nem, nagyon nem. Ahogy 3an egyeztettek, az eladó a bolt egyik félreeső sarkál odatolta a nő kerekesszékét…